Koronás helyzet Kriszti néni szemszögéből

-          Egy tanár véleménye  –

(Hoffman Kornél 5/c riportja)

Készítettem nektek egy riportot Kriszti nénivel, az elmúlt négy évem kedvenc tanító nénijével. Mivel már nem vagyok alsós, ezért sajnos ritkán találkozunk. Azért a folyosón össze szoktunk futni és beszélgetünk egy kicsit. Most viszont emiatt a fránya vírus miatt még ott sem tudunk találkozni. A minap eszembe jutott, hogy vajon, hogy megy neki ez az otthonlét, jól van-e, hiányzik-e neki az osztálya és a suli. Kicsit kifaggattam ezekről a dolgokról. Nagyon örülök, hogy szívesen válaszolt.

                         

HK:         Kedves Kriszti néni! Feltehetek néhány kérdést a mostani helyzettel kapcsolatosan? Azt tudom, hogy milyen itthonról tanulni, de nem tudom, milyen lehet egy tanár bőrében lenni. Milyen online látni a gyerekeket és úgy tanítani, hogy személyesen nem találkoznak?

K. néni: Mindenkinek különleges ez a helyzet. Egyik pillanatról a másikra alakultak úgy a dolgok, hogy át kellett térni a digitális oktatásra. Tanítani személyes találkozás nélkül komoly kihívás a gyerekeknek, szülőknek és a pedagógusoknak is. Mindenkitől komoly együttműködést igényel. Igyekszem mindent elkövetni azért, hogy megfelelő segítséget nyújtsak ebben a helyzetben. Törekszem motiváló, ötletes, játékos feladatokkal színesebbé tenni a feladatokat. Az online órák mellett sokat készülök, javítok, visszajelzek minden nap a tanulók munkájáról. Lele „Iskolarádiót” készít az osztályomnak. Gyuri bácsi a Lengemeséket olvassa fel Youtube-videókon. Szóval igazi családi vállalkozássá nőtte ki magát az online tanítás. Nagyon hiányoznak a gyerekek, Anikó néni és a közös együttléteink.

HK:         Voltak-e esetleg az elején technikai gondok? Van mindhármuknak gépe, amin dolgozhatnak? Van elég szoba, hogy mindenki nyugalomban végezhesse a maga feladatát (tanítás és tanulás)?

K. néni: Felmerültek technikai nehézségek a digitális oktatás bevezetésekor. Fokozatosan tanultam bele a felület használatába. Azóta is igyekszem fejlődni. Mindenkinek van itthon eszköze.  Gyuri bácsinak és nekem a munkahelyünk biztosított laptopot, Lelének a család gépe áll a rendelkezésére. Apukája a nappaliban tart értekezleteket és tanítja az egyetemistákat. Mi egy-egy szobában teljesítjük a feladatainkat.

HK:         Ha jól tudom, Kriszti néni kisfia, Lele is iskolás. Szokott segítséget kérni? A tanítás mellett van elég idő Lelére is figyelni?

K. néni: Lele a legtöbb dologban önálló, de olykor kér segítséget. Az kíván komoly figyelmet, hogy ne terelődjön el a feladatról, valamint, hogy mindent időben visszaküldjön a tanító néniknek. Lele apukája is itthonról dolgozik, így ő is tudja támogatni, ha szükséges.

HK:         Lele szereti az online oktatást vagy inkább bejárna az iskolába, hogy találkozhasson a barátaival? Kriszti néninek hiányzik az osztálya, a suli és a többi tanár néni, tanár bácsi? Nekem például már hiányoznak az osztálytársaim és az egész suli.

K. néni: Lele nagyon motivált az online oktatásban. Szereti használni a szükséges felületeket. Gyakran beszélget az osztálytársaival, sokszor közösen játszanak a virtuális térben. Az utóbbi napokban azért egyre gyakrabban emlegeti, mennyire szeretne már találkozni velük. Főleg a tanító nénivel, akitől most köszönnek majd el, mert jövőre felsősök lesznek. Nekem nagyon hiányoznak a gyerekek, a kollégák, az iskola. A mosolyok, az ölelések, az együttlét öröme.

HK:         Amikor mindenki befejezte a munkáját, a család szokott közösen társasozni, filmet nézni vagy sétálni menni? Több így a közös program?

K. néni: Lényegesen több lett a közös programunk. Gyakran játszunk együtt. Kedvencünk a Scrabble, Uno, Hive. Szerencsések vagyunk, mert kertes házban lakunk, így sokat vagyunk a szabadban. A kutyánkkal, Árcsival pedig mindennap nagy sétákat teszünk a közeli mezőkön, lankák oldalában.

HK:         Végül azt kérdezném, hogy milyen jó és rossz következtetéseket tud Kriszti néni levonni ebből a helyzetből. Vezetnek-e naplót? Mi például néha leírunk egy-két dolgot, történést, hogy később emlékezhessünk rájuk.

K. néni: Lele iskolai feladata a naplóírás, így rendszeresen rögzítjük az eseményeket. Érdekes lesz majd később olvasgatni erről a különleges időszakról. Bebizonyította ez a helyzet, hogy milyen fontos színtér a gyerekek és a tanítók, tanárok életében az iskola. A személyes kapcsolatok fontossága, a tanulás közösségi élménye, a barátságok megélése létfontosságú az életünkben. Külön hálás köszönet azoknak a szülőknek, akik munka mellett, lelkiismeretesen segítik gyermeküket és így bennünket is ebben a megváltozott helyzetben. A gyerekek többsége lelkesen, felelősségteljesen, alaposan végzi a feladatokat. Nagyon büszke vagyok rájuk. Meg kell említenem azt is, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem elég motiváltak ebben a folyamatban. Őket nehéz rábírni a tanulásra. Ez olykor elkeserít.

HK:         Nagyon köszönöm a válaszokat! Persze jobb lett volna, ha egy csésze tea mellett beszélgetünk, de azért az e-mail-es interjúnak is nagyon örülök!!! Szerintem szeptemberben fogunk találkozni!

Naptár

A naptár egy roppant hasznos tárgy. Legalábbis az volt, egészen az okostelefonok feltalálása előtt. Épp, mint megannyi hétköznapokban használatos, az ember életének megkönnyítésére feltalált alkalmatosságot, ezt is helyettesítik a mai mobilok.

Szerintem azonban így sem érdemes elhanyagolni eme papírköteget, mert nem csak számok és betűk, hanem képek is ékeskednek rajta. Így, ha másra nem is, a szoba dekorálására igazán jól alkalmazható.

Aki épp ezt a gondolatmenetemet olvassa, annak átvillanhat az agyán, hogy mégis honnan a kénköves pokolból jutott eszembe egy ilyen aprócseprő téma. Nos, ez nagyon egyszerű.

Estefelé, ahogy bementem félhomályban úszó szobámba, szemembe tűnt egy tarkabarka kép. Nem volt ez más, mint a naptáram, amiben március óta nem lapoztam. Szegény pára, egész biztos haragudott rám ezért, vagy legalábbis a telefonomra, ami flegma módon csak az asztalomon, illetve a kezemben relaxál, míg neki egész álló nap a falon kell lógnia, hullamerevségben.

Persze a naptár nem tudja milyen fontos kelléke is kaotikus zugomnak. De nem fogom elárulni neki, mert könnyen elbízza magát.

 Szőnyi Réka 8. c

Gondolataim a négy fal közül

Szőnyi Réka 8. c osztály

Először sokat gondolkodtam, miről is írhatnék érdekes blogot, elvégre még sosem csináltam ilyesmit. Aztán eszembe jutott a ,,nagy" ötlet; 100% őszinteséggel és maximálisan a saját véleményem kinyilvánításával írom ezt meg. (ezért előre elnézést kérek mindenkitől, akinek esetleg ez nincs az ínyére). Végül is ennek ez a lényege, nem?
                  Nos, kezdem is: a jelenlegi helyzetben két dolog roppant szembetűnő - Győrfi Pál reklámján/felhívásán kívül-,hogy nem járunk be az iskolába, és elektronikusan tanulunk. Mint az már mindenkinek feltűnt (hacsak nem hibernálta eddig át az elmúlt másfél hónapot), hogy nem találkozunk egymással. Ami meglehetősen rossz, de enyhíteni lehet rajta a rengeteg közösségi oldal segítségével. És már a Teams alkalmazást is jól megismertük. Rájöhettetek jópáran (én is persze azért írom), hogy bizony a Teams-nek nem minden funkciója működik telefonról. Például ilyen a saját mappa létrehozása, ami be kell vallani rengeteg hátrányt okoz. Megjegyzem, nekem otthoni tabletről sem sikerült ez a művelet, de persze minden megoldható. Ezen kívül a Teams még egy dologra ráébresztett szerintem mindenkit: az elektronikus oktatás annyira borzasztó, hogy visszasírjuk az iskolábajárást. Elvégre a régi tendencia a következő volt: reggel mindenki fáradt, a hátunk közepére kívánjuk a korán kelést, gyakran bosszantóak az osztálytársak, és így tovább, tehát kevesen akartak bejárni, de muszáj volt, és a nap végére egészen megszerettük. Aztán hazamentünk, és kezdődött minden elölről. Na és most? Felkelünk reggel, ugyanolyan kómásak vagyunk az egész éjszakás fentlevéstől-elvégre ki szokott ilyen helyzetben eleget aludni?-, és a hátunk közepére kívánjuk az egészet ugyanúgy, mint eddig, csakhogy most még az osztálytársaink/barátaink társaságában sem lehetünk. Abban a 2 órában és 4 tanórában azonban-amennyiben videóbeszélgetés van-, hallhatjuk egymás hangját, ami – megjegyzem - nekem azért jól esik. Azaz pontosítok, meglehetősen ritkán hallok bárkit is, mert nagyobb csend van, mint egy kriptában. Ha ekkora csöndben lettünk volna az órákon-megkockáztatom- az egyik legrendesebbnek mondható osztály megtisztelő címét viseltük volna-na persze sosem volt ez. A napok-legalábbis számomra- így is viszonylag gyorsan telnek. És remélem, azért viszontlátjuk még egymást és az iskolát ebben a szokatlan helyzetben.

Nos, ez is lett volna a végszó, remélem, tetszett életem első-de nem utolsó-blogja! Szép napot mindenkinek!