Gondolataim a négy fal közül
Szőnyi Réka 8. c osztály
Először sokat gondolkodtam, miről is írhatnék érdekes
blogot, elvégre még sosem csináltam ilyesmit. Aztán eszembe jutott a
,,nagy" ötlet; 100% őszinteséggel és maximálisan a saját véleményem kinyilvánításával
írom ezt meg. (ezért előre elnézést kérek mindenkitől, akinek esetleg ez nincs
az ínyére). Végül is ennek ez a lényege, nem?
Nos, kezdem is: a jelenlegi helyzetben két dolog roppant szembetűnő - Győrfi Pál reklámján/felhívásán kívül-,hogy nem járunk be az iskolába, és elektronikusan tanulunk. Mint az már mindenkinek feltűnt (hacsak nem hibernálta eddig át az elmúlt másfél hónapot), hogy nem találkozunk egymással. Ami meglehetősen rossz, de enyhíteni lehet rajta a rengeteg közösségi oldal segítségével. És már a Teams alkalmazást is jól megismertük. Rájöhettetek jópáran (én is persze azért írom), hogy bizony a Teams-nek nem minden funkciója működik telefonról. Például ilyen a saját mappa létrehozása, ami be kell vallani rengeteg hátrányt okoz. Megjegyzem, nekem otthoni tabletről sem sikerült ez a művelet, de persze minden megoldható. Ezen kívül a Teams még egy dologra ráébresztett szerintem mindenkit: az elektronikus oktatás annyira borzasztó, hogy visszasírjuk az iskolábajárást. Elvégre a régi tendencia a következő volt: reggel mindenki fáradt, a hátunk közepére kívánjuk a korán kelést, gyakran bosszantóak az osztálytársak, és így tovább, tehát kevesen akartak bejárni, de muszáj volt, és a nap végére egészen megszerettük. Aztán hazamentünk, és kezdődött minden elölről. Na és most? Felkelünk reggel, ugyanolyan kómásak vagyunk az egész éjszakás fentlevéstől-elvégre ki szokott ilyen helyzetben eleget aludni?-, és a hátunk közepére kívánjuk az egészet ugyanúgy, mint eddig, csakhogy most még az osztálytársaink/barátaink társaságában sem lehetünk. Abban a 2 órában és 4 tanórában azonban-amennyiben videóbeszélgetés van-, hallhatjuk egymás hangját, ami – megjegyzem - nekem azért jól esik. Azaz pontosítok, meglehetősen ritkán hallok bárkit is, mert nagyobb csend van, mint egy kriptában. Ha ekkora csöndben lettünk volna az órákon-megkockáztatom- az egyik legrendesebbnek mondható osztály megtisztelő címét viseltük volna-na persze sosem volt ez. A napok-legalábbis számomra- így is viszonylag gyorsan telnek. És remélem, azért viszontlátjuk még egymást és az iskolát ebben a szokatlan helyzetben.
Nos, kezdem is: a jelenlegi helyzetben két dolog roppant szembetűnő - Győrfi Pál reklámján/felhívásán kívül-,hogy nem járunk be az iskolába, és elektronikusan tanulunk. Mint az már mindenkinek feltűnt (hacsak nem hibernálta eddig át az elmúlt másfél hónapot), hogy nem találkozunk egymással. Ami meglehetősen rossz, de enyhíteni lehet rajta a rengeteg közösségi oldal segítségével. És már a Teams alkalmazást is jól megismertük. Rájöhettetek jópáran (én is persze azért írom), hogy bizony a Teams-nek nem minden funkciója működik telefonról. Például ilyen a saját mappa létrehozása, ami be kell vallani rengeteg hátrányt okoz. Megjegyzem, nekem otthoni tabletről sem sikerült ez a művelet, de persze minden megoldható. Ezen kívül a Teams még egy dologra ráébresztett szerintem mindenkit: az elektronikus oktatás annyira borzasztó, hogy visszasírjuk az iskolábajárást. Elvégre a régi tendencia a következő volt: reggel mindenki fáradt, a hátunk közepére kívánjuk a korán kelést, gyakran bosszantóak az osztálytársak, és így tovább, tehát kevesen akartak bejárni, de muszáj volt, és a nap végére egészen megszerettük. Aztán hazamentünk, és kezdődött minden elölről. Na és most? Felkelünk reggel, ugyanolyan kómásak vagyunk az egész éjszakás fentlevéstől-elvégre ki szokott ilyen helyzetben eleget aludni?-, és a hátunk közepére kívánjuk az egészet ugyanúgy, mint eddig, csakhogy most még az osztálytársaink/barátaink társaságában sem lehetünk. Abban a 2 órában és 4 tanórában azonban-amennyiben videóbeszélgetés van-, hallhatjuk egymás hangját, ami – megjegyzem - nekem azért jól esik. Azaz pontosítok, meglehetősen ritkán hallok bárkit is, mert nagyobb csend van, mint egy kriptában. Ha ekkora csöndben lettünk volna az órákon-megkockáztatom- az egyik legrendesebbnek mondható osztály megtisztelő címét viseltük volna-na persze sosem volt ez. A napok-legalábbis számomra- így is viszonylag gyorsan telnek. És remélem, azért viszontlátjuk még egymást és az iskolát ebben a szokatlan helyzetben.
Nos, ez is lett volna a végszó, remélem, tetszett életem
első-de nem utolsó-blogja! Szép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése